3. rész

A nevem Amanda Parker.

Kezd hideg lenni. Ezt az időjárás is mutatta. Felhős volt és szeles. Lehet fel kellene keltenem Rosat és tovább indulni. Még a végén megfázik. Lerohantam a kocsihoz és kerestem neki valamit amit felvehet vagy betakarózhat vele.Végül találtam egy takarót. Ez jó lesz.
- Tedd le a fegyvert ! - utasítottak a hátam mögül. Akkor ezért nem volt a környéken
egyetlen egy halott sem.
Letettem a fegyveremet és megfordultam. Egy középkorú férfival találtam szemben magam.
- Ki vagy te ? - kérdezte.
- Figyelj csak megpihentem itt egy társammal estére már megyünk is.
Felmentem a tetőre. A hapsi sajnos követett.
- Rosa ébredj mennünk kell !
Nagyon nehezen ébredt fel.
- Rosalia mennünk kell nem látnak itt szívesen minket.
Elindultunk kifele amikor a pasi megállított engem.
- Állj csak meg !
- Mi az ?
Végigmért.
- Amikor megláttalak észrevettem nálad egy kardot. Add azt ide !
- Álmaidban.
Ekkor elkapott engem a férfi és nem engedett.
- Ha odaadnám, a vezetőmnek azt a kardot akkor büszke lenne rám, el kerülnék innen és nem erre a rakás romra kellene vigyáznom. Szóval ad ide !
- Soha.
- Kislány az a kard nem a tied.
- Miből gondolod.
- Mert ott voltam amikor a tulajai meghaltak.

*****

Walker keze remegni kezdett. Remegett a dühtől.
- Rosa......menj.......ki......a.......kocsihoz......és ott várj meg. - mondta.   - MOST !
- Na mi van megsértettelek. - kérdezte lenézőn az úr.
Én úgy tettem mint aki kiment de valójában elbújtam, hogy lássam mi történik.
- Közelében sem jársz. Több kell ahhoz, hogy én megsértődjek. De ha már a kardomnál tartunk.....- elhajította a fegyverét és nekiugrott az embernek. Egyikőjük sem sajnálta a másikat. Egyszer csak egy kép esett ki Walker zsebéből. Ott landolt mellettem. Magamhoz emeltem a fotót és megfordítottam. Egy lány volt a képen.

Ugyanolyan fehér haja volt mint nekem. Csak a szeme, lila volt. Vajon ki volt ő Walkernek. A legjobb barátnője ? A testvére ?
- Gyere Ro.....sa. - mikor meglátta a képet elkomorult.
- Ki ő ?
- Az nem rád tartozik. - kapta ki a kezemből a képet. - Megbeszéltem vele. - mutatott a tetemre.
- Azt látom.
- Amúgy nem megmondtam, hogy várj odakint ? - vont kérdőre.
- Bocsi.
- Na gyere te kis kíváncsi.
Az út további része csendben telt. Szerintem már alig várja, hogy megszabaduljon tőlem.
- Figyelj ami itt történt az kettőnk között marad. Oké ?
- Oké.
1 órával később megérkeztünk a táboromhoz.
- Biztos nem akarsz maradni ?
- Biztos. - megállt a kocsival és hátrafordult. Keresett valamit. Végül a kezembe nyomott 5 konzervet és 2 palack vizet.
- Tessék. Üres kézzel ne állíts be. Leszednék a fejedet, hogy nem hoztál semmit.
- Köszönöm.
- ÁLLJ, KIK VAGYTOK ?! -hallottam Castiel hangját.
- AKIKET NEM VÁRTÁL ! - kiáltott vissza Walker.
- Szállj ki Rosa ! - szó nélkül azt tettem amire kért.
- Rosa ? - lepődött meg Castiel.- NYISSÁK KI A KAPUT !!! - parancsolta.
Kinyílt a kapu és én beléptem. Apu már jött is.
- Örülök, hogy visszatértél. Mi történt a többiekkel ?
- .....
- Oh...... És az ki ?
- Ő ott Walker. Segített nekem amikor megtámadott egy halott. És el is hozott. Tőle kaptam az ételt.
- Akkor be kellene hívni.
- De nem akar bejönni.
- Szeretnéd ha itt maradna ?
- Igen.
- Akkor várj egy kicsit.
Apu odament Walkerhez és beszélt vele. Sokat győzködte, de végül az utastársam megadta magát és bejött.
- Nagyon meggyőző.
- Tudom.
- Miben maradtatok ? Meddig maradsz ?
- A telet itt töltöm. Az már fix.

2. rész

De most, hogy már nem látok egyet sem...... hiányolom őket.

Meleg őszi nap...... azt hiszem ennyi ami pozitív ebben a napban. Az utcák csendbe burkolóztak, itt-ott vérfoltok és roncsok, a madarak csiripelése helyett halottak nyöszörgését lehetett hallani. A boltok üvegei be voltak törve és némelyikben még egy zombit is lehetett látni. Várjunk ! Mi ez ?
- Igyekezzetek már ! A nyakunkon vannak !
Elindultam a hangforrás felé. Egy csoport. Aki az előbb megszólalt annak igaza volt. Tényleg nagyon közel voltak már hozzájuk a hullák. Mikor elindultam, hogy segítsek már láttam hogy késő. Utána láttam meg a másik oldalin egy fehér hosszú hajú lányt. Nem volt fegyvere és zsákutcába futott. Elővettem a fegyveremet és lelőttem a támadóját. Meglepődött egy kicsit.
- Köszönöm. - mondta bátortalanul.
Én csak bólintottam és indultam volna tovább amikor megállított.
- Ahogy látom a csapatomnak annyi és én... nos ... - az autóra nézett és utána lesütötte a szemeit.

- Nem tudsz autót vezetni ?
-....
- Szállj be !
- Baj ?
- Nem. Dehogy. De nem azért egy ennyi idősnek mint te illene már tudnia autót vezetni. Főleg úgy, hogy az emberiség jövője, a barátaidat elnézve nem túl rózsás.
- Kösz.
- Mit ?
- Nem utazok olyan emberrel aki ilyen.
- Milyen ?
- Kötözködő, mogorva, utálatos .....
- Jössz vagy megvárod a barátaidat ? - mutattam az éledező csapattársaira.
Nem kellet még egyszer megkérdeznem azonnal beszáll és becsatolta magát.
- Hova vigyelek.
Az utasom elmondta, a címet én meg már indultam is. Néha felpillantottam rá a csuklyám alól és Ő jutott eszembe.
- Amúgy mi a neved ?
- Tessék ? - kérdeztem .
- Hát mivel nem egy rövid távot kell egymás mellet megtennünk és valahogy meg kellene téged szólítanom , ha kérdezek valamit.
- ..... Walker.
- Walker ? Ez a vezetékneved . Mi a beceneved ?
- Elégedj meg a Walkerrel.
- Oké. Engem Rosanak hívnak.
-......
- Mindig ilyen csendes vagy ?
- Hát mivel nem gyakran találkozok értelmes emberekkel, így nincs igazán kivel beszélnem. Meg hát mit kellene, hogy mondjak ?
- Bármi ami eszedbe jut.
-  Ha engem kérdezel ez a ruha nem kintre való. És le kellene vágnod a hajadat a túlélés érdekében. Itt a szépség már nem számít.
- .....
- Amúgy nem fogod elhinni de örülök, hogy látok még húsvér embereket és nem a rothadó változatát.
- Mikor találkoztál utoljára emberekkel ?
- .....

-  TIREGKA NE TEDD !

- Viszlát Amanda  .

- NEEE !!!

- Régen. -mondtam lekonyulva.

- Te ?

- Én a mostani csoportomon kívül tegnapelőtt. 

- Többen vagytok ? - lepődtem meg .

- Igen .

- Most már értem.

- ..... Oda nézz ! - mutatott ki az ablakon Rosa . 

- Francba ! - egy hordát láttam meg. Legalább 300 -n lehettek. Velünk szemben jöttek. Elindultam velük egy irányba, hogy ne jöjjenek abba az irányba ahova vinnem kell Rosat.

- Hova megyünk ?

- Elcsaljuk őket. - miután már alig láttam őket egy gyors fordulattal mentem újra abba az irányba amerre mennem kellet.

Kezdett beesteledni. És Rosa is már ásítozott. 

- Megálljunk ?

- Lehet ?

- Igen. Majd én őrt állok. 

- Rendben.

Megálltunk egy közeli háznál és bementünk. Érdekes, hogy nem volt bent egy sem.

- Menjünk a tetőre!

- Miért.

- Mert ott szerintem biztonságosabb.

- Ha hideg van megkapod a pulóverem oké ?

- Oké.

Felvonultunk a tetőre és bezártam az ajtót. Rosa leterített egy plédet és ráfeküdt. Megvártam míg elalszik és beálltam az esti műszakomba. Bárcsak Te is itt lennél.....Tiregka.

1. rész

Sosem jöttem ki jól a fajtársaimmal. Az osztálytársaim palira vettek a többiek pedig idiótának néztek. Egyedül otthon éreztem jól magam.....

- Lányok gyertek enni ! - kiáltott le anyukám a földszintről.
- Megyünk ! - mondtuk egyszerre a nővéremmel.
2 perccel később már mind az asztalnál ültünk, kivéve apa...
- Hol van már az apátok ? Zach gyere már csak rád várunk !
Nem jött válasz.
- Biztos visszaaludt. Megyek felkeltem. Ti addig nyugodtan egyetek, mert mire rábírom apátokat, hogy lejöjjön elkéstek.
- Oké. - mondta Tiregka a nővérem.
- Jó étvágyat Ami !
- Neked is Tiri !
És ettünk. Tiregka velem szemben ette a villás reggeliét. Mindig is komolyan evett, de most különösen. Valami bántotta.
- Mi a baj Tiregka ?
- Mi ? Semmi. - mosolygott.
- De most sokkal komolyabb vagy.
- Csak gondolkodtam.
- Ja oké.
Tiregka mindig is kitűnő tanuló volt. Lehet a tegnap tanultakon agyal. 2 évvel idősebb nálam. Fehér haja a vállára omlott és lila szemeivel, a villás reggeliét bámulta.
- Ne felejtsd el, hogy holnap van a szülinapod, megyünk paintballozni.
- Alig várom.
- TÁ DÁÁÁÁÁÁÁÁÁM ! - hallottam a hátam mögül .
Aput pillantottam meg. Készen állt a munkára. - Gyertek lányok elkéstek !
- Oké.
Elköszöntünk anyutól, és mentünk a suliba.
- Jók legyetek lányok !
- Azok leszünk !
Bementünk az épületbe, és két különböző irányba vettük az utunkat. Az óra unalmasan telt. Feleltettek amire, ötöst kaptam. A szünetben Tirivel beszélgetem amíg, nem jöttek a barátai. Utána már egyedül élveztem a szabadidőmet. De csak addig míg meg nem láttam egy csoportosulást . Valakit körbeálltak. Odamentem és láttam, hogy egy lány fekszik ott. Vér folyt a szájából. Mielőtt közelebb léphettem volna, hogy megnézzem van- e pulzusa valaki megelőzött. Ivan. Hiába próbálta érzékelni a pulzusát nem volt. Egyszer csak megmozdult. Ivan közelebb hajolt de ekkor .....  elkapta a fiút és magához húzva beleharapott a nyakába. Mindenki hátrálni kezdett. A lány elkezdte fogyasztani iskolatársát .
- EZ EGY ZOMBI !! - hallottam a hátam mögül.
Mindenki fejvesztve menekült. Én a nővéremet kerestem, akit sehol sem láttam.
- Amanda ! Ne most gondolkodj menjünk ! - mondta Tiri.
- Azt hittem elmentél !
- Nem hagynálak itt !
Még egyszer visszafordultam és láttam, hogy már Ivan is kergeti a diákokat. A lány már egy új emberbe mélyesztette fogait. Beértünk az épületbe, ahol eszembe jutott valami.
- Várj! - álltam meg.
- Mi az ?
- A kulcsunk és a telefonunk kellene.
- ..... Oké itt találkozunk !
Elrohantam a termembe ahol felkaptam a legfontosabbakat. Mikor kiértem megláttam Tiri egyik barátját amint haldoklik. Rám mosolygott és annyit mondott ,- Sok sikert !

Én rohantam tovább le a lépcsőn és megláttam a nővéremet. A zombik már az iskolában voltak. Kirohantunk az épületből és egyenesen hazafelé vettük az irányt. Szerencse hogy közel lakunk. Amint hazaértünk bezártuk az ajtót és eltorlaszoltuk. Miután ezt megtettük a szüleink meglepődött tekintetével találkoztunk.
- Mit csináltok ?! - kérdezte anya.
- Zombik ... - lihegte Tiregka.
- Ugyan már ! Zombik nem léteznek.
- KAPCSOLD BE A TV-T !! - kiáltott rá a nővérem. Meglepődtünk, mert Tiregka nem szokta felemelni a hangját. Anya bekapcsolta a Tv-t és élőadásban láttuk a sulink épületét ahol rengeteg diáktársunk az életét vesztette. Nem tudtak mit szólni.
- Ez nem lehet . - mondta apa. - Most csak álmodok és mindjárt felébredek.
- Nem Drágám nem álmodsz. Ez a valóság.
- Ma már nem megyünk sehova viszont holnap útnak indulunk. - mondta apa komoran.
- ÉS MÉGIS HOVA AKARSZ MENNI ?!? - kérdezte mérgesen anyu.
- Mondjuk a katonasághoz !
- HONNAN TUDOD HOGY ESETLEG OTT NEM TÖRTÉNT-E UGYAN EZ ?!?
- Itt nem maradhatunk !
- Ez igaz, de hova menjünk ?
- Még nem tudom csak el innen jó messzire !
Kinéztem az ablakon, ahol őrjöngő emberek hordáját láttam.
- Gyere hátrább Amanda ! Ne hogy bajod essen ! - szólt rám anya.
- Menjetek fel és pakoljatok össze, de csak a legszükségesebbeket. Mi majd figyelünk arra, hogy ne jussanak be.
Összepakoltam pár könyvet a pandás párnámat és a ruháim egy részét. A térképemet, iránytűmet és az íjamat. Előkészítettem a holnapi ruhámat is. Egy fekete bőr dzseki és egy fekete póló. A zöldes hosszú nadrág, fehér zokni. És végül a fekete acélbetétes csizma.
Mire mindennel végeztem addigra beesteledett. Kopogtak az ajtómon. - Ki az ?
- Én. Bejöhetek ?
- Persze.
Tiregka lépett be. Teljesen letaglózta őt a suliban történtek.
- Figyelj csak Ami, nem lehetne ma az, hogy együtt aludjunk ? - kérdezte .
- De lehet.
Tiregkával kinéztünk az ablakomon és teljes káosz tárult elénk. Mindenki a másikat verte,lopta hogy ő életben maradjon. Szörnyű látvány volt.
Ennyi elég volt mára nekem és szerintem Tirinek is. Befeküdtünk az ágyamba, megfogtuk egymás kezét, leoltottam a lámpát és becsuktam a szememet.
- Ne félj Ami nem lesz semmi baj ! - mondta és azzal el is aludt. Pár pillanattal később már én is durmoltam abban reménykedve hogy ez mégis csak egy rossz álom.