9. rész

Megindultam Piroska felé. Most megbánja. Már lendítettem a kardommal, hogy lecsapjam a fejét amikor megláttam valamit a kapunál .... vagy inkább valakit. Ez a személy 180 cm magas és rejtélyes. Ugyanolyan ruhája volt mint nekem csak neki sötétkékben pompázott, míg nekem zöldben. Mosolygós maszkjával rám tekintett amitől úgy éreztem, hogy mozdulni sem bírok. Rá néztem Castielre utána meg a többiekre és nem láttam mást csak riadalmat. Ez nem én vagyok..... Egyáltalán ki vagyok ? És hogy merészelek egy másik embernek rontani, ha az nem fertőződött meg ? Leeresztettem a fegyveremet amit meglepődöttség követett. Éreztem magamon annak a férfinak a tekintetét, akinek az életemet köszönhetem. Sarkon fordultam és elsétáltam. Hallottam a hátam mögött, hogy sugdolóztak. Egyenesen a fal felé tartottam.
- Ott nem tudsz kimenni ! - ordították utánam.
De én csak mentem és mentem majd nagy lendülettel felugrottam a falra és visszafordultam. Ekkor vettem észre, hogy Ő már nem volt ott. Tudtam. Sarkon fordultam és farkas szemet néztem egy csoport halottal. Odébb sétáltam pár méterrel és ott leugrottam és elrohantam. Meg sem álltam a városig. Akinek eddig nem esett volna le nem a városban van a táborunk. Egy kis idő után mikor már kezdtem fáradni megálltam. Őszintén azt sem tudom már, hogy hol vagyok. Nem nagyon figyeltem meg eddig, hogy merre jártam már és merre nem. Mielőtt találkoztam volna Rosaval ezt a várost kerültem. Hogy miért is ? Mert pont ebben a városban tanyáznak azok az emberek akik a szüleim haláláról tehetnek. Így hát próbáltam feltűnés mentesen közlekedni. Rengeteg boltot találtam erre. Volt ami érdekelt is, de először úgy gondoltam inkább szétnézek. Egy pillanatra megálltam a sarkon és felnéztem a falakra ahol egy kék holdsarló volt felfestve ami át volt húzva. Minden falon csak ezt láttam. De ekkor hallottam meg annak ez embernek a hangját akit gyűlölök. Kinéztem a falak mögül és éppen egy nőt faggat. A hölgy már alapból rossz állapotban volt. Nagyon fáradt volt és gyenge.
- MI AZ, HOGY SZEM ELŐL TÉVESZTETTED !! - üvöltött rá a csak félig eszméleténél lévő nőre. Ez vak. Semmit sem fog tudni kihúzni belőle. Tovább is hallgattam volna őket, ha egy kóborló nem hörgött volna közbe. Kománk viszont gyorsabb volt mint én és lelőtte. Észre is vett.
- HÉ ! MEGÁLLNI !
Azonnal elrohantam a legközelebb ruha üzlethez. Sajnos le kellet vennem a ruhámat és egy babára ráhúzni amit elrejtettem. Felmenni az emeletre már nem volt időm, így elbújtam egy szekrénybe. Síri csöndben hallgattam ahogy közeledik felém. A szívem a torkomban dobogott. Nem tudtam, hogy mit tegyek.
- Tudom hogy itt vagy szépségem. - de.... ez nem is .. Hektor volt hanem Zack. Ő Hektor drágalátos öccse. Hasonlóan vélekedik rólam mint a testvére. DE NEM ÉRTEM MIT TETTEM !!!
- Hol is lehetsz ? Nézzük csak . Esetleg a szellőzőben ? - kezdett el lövöldözni. Miután ott végzett folytatta mondandóját - Vagy esetleg a ruhák között ? - szaggatta szét golyó záporával a jobbnál jobb felsőket és nadrágokat. - Vagy talán a szekrényekben ? - Csak ezt ne ! Próbáltam minél jobban összekuporodni. Az összes ruhát magam elé raktam amit találtam. A kardomat is oda helyeztem és reménykedtem abban, hogy lesz olyan balfék és mellé lő vagy éppen megzavarják mert különben végem. Hallottam ahogy meghúzza a ravaszt és elkezdi sorozni a szekrényeket. Éreztem ahogy belefúródik a vádlimba egy golyó és még egy a combomba. De mielőtt eljutott volna a csípőmig hirtelen megállt. Volt egy kisebb rés amin kinéztem. Láttam a srác tekintetét ami ijedt képet vágott.
- Hogy merészeled bántani őt ? - kérdezte egy ismerős hang. Viszont a következő cselekményre még én sem számítottam. A srác lőni készült amikor a feje leesett és a földön landolt, testével együtt.
Azt a de gyors. Csak egy valaki lehet az. De ő mit keresne itt ? És honnan tudná, hogy itt bujkálok egy a megkülönbözhetetlen ruhaüzletben és ott egy szekrényben,. Amíg ezen gondolkodtam hirtelen valami eltakarta a lyukat amin eddig kibámultam. Felnéztem és egy gesztenye barna színű szem pislantott rám. Ijedtemben hátrahőköltem. Ebben a minutumban kirántotta a szekrény ajtaját és kihúzott engem.
- Jól vagy ? - kérdezte aggódva.
- Persze . - hazudtam neki.
- Tessék a ruhád. - adta oda nekem.
- Köszön.....öm. - néztem fel a megmentőmre. És tényleg ő volt az. De ....
- Hol van a maszkod ? - faggattam ki.
- Eltört.
- Ugye tudod, hogy nem vagyok hülye ? Mi lett vele ?
- Elvesztettem.... sajnos az ő területükön van és őrizet alatt tartják mivel tudják, hogy érte megyek. Így nem tehettem mást mint fogtam egy kendőt, egy sapkát, egy napszemüveget és felvettem.
- De a szemed ...
- Mi ? - kérdezte értetlenül. Elkezdte a szeme környékén tapogatni az arcát és rájött, hogy az szabadon van. - A szemüvegem ! Hol van ? - nézett szét. Amint megtalálta felvette és felém fordult. Ez idő alatt én felkaptam a ruhámat és lépni akartam felé amikor iszonyatos fájdalom hasított a lábamba. Próbáltam úgy tenni mintha mi sem történt volna de kiszúrta az ügyetlenkedésemet.
- Megsérültél. - mondta csalódottan. - Ez az én hibám. Ha hamarabb ideérek akkor ezt meg sem történt volna.
- Ugyan már. Ez nekem meg sem kottyan.
- Gyere ! - karolta át a derekamat. Meg sem próbáltam ellenkezni, hisz láttam, hogy mennyire szégyenli magát a történtekért. De nem kellene. Beültünk a kocsijába és elhajtottunk. Egy bő 2 óra múlva meg is álltunk. Amikor felnéztem, hogy hol is vagyunk .... Nagyon boldog voltam.
- Ez az a lakás ! - kurjantottam el magam.
- Ssss - helyezte az ujját a számra. Kitessékelt a járműből és felmentünk. Ellátta a sebeimet. Miután ez is megvolt egymásra néztünk néma csendben.
- Köszönöm.
- Mi ? - lepődött meg.
- Hogy megmentetted az életemet.
- Ugyan már . Inkább én köszönöm.
- Miért ?
- Mert ilyenkor érzem azt, hogy még számít az, hogy élek.
Erre már nem tudtam mit mondani.
- Na nekem mennem kell. Szia Walker ! Örülök, hogy láttalak ! - Már indulni készült amikor elkaptam a kezét, mire ő visszafordult.
- Tessék . - vettem le a maszkom. - Neked adom. Maszk nélkül nem vagy az igazi.
- Nem fogadhatom el. Hisz akkor neked nem lenne maszkod.
- Ki mondta hogy nincs ? - itt egy kicsit meglepődött, de láttam rajta még így is, hogy álcázva van az arca, ahogy elmosolyodik.
- Akkor köszönöm. - fogadta el tőlem. Megfordult és gyorsan magára húzta a maszkot. - Sok szerencsét Amanda ! - és ezzel kiugrott az ablakon. Az estémet ott töltöttem abban a panelban. Könnyebben tudtam elaludni mert éreztem, hogy itt biztonságban vagyok. Reggel amint fel bírtam kelni és rá tudtam venni magamat arra, hogy elinduljak vissza, éreztem magamon az óvó tekinteteket ami az elmúlt két évben is végig kísértek. Miért vigyázol rám ennyire ? Moon .