10. rész

Leugrottam a kapuról. Lehet nem kellett volna. Nem úgy sikerült földet érnem ahogy azt szerettem volna. Hála a sérült lábamnak és a fáradtságomnak. Az egyik őr oda is jött segíteni felállni. De meglepetésemre az az őr Castiel volt.
- Mi van másnapos vagy ? - kérdezte pimaszul, miközben leültettet egy székre.
- Nem vagyok az. De amúgy mi jött rád, hogy segítesz nekem ?
- Ember vagy ahogy én is. Attól még, hogy ki akartál csinálni pár nappal ezelőtt mégis csak egy őr vagyok, akinek figyelnie kell mások és a fal épségére. - hajtottam le a fejemet.
- Castiel...milyen érzés őrnek lenni ?
- Jó....mert távol maradhatok a minden lében kanál lányoktól, akik idegesítenek. Meg hát ölhetem a dögöket. Másfelől rossz is tud lenni, mert nem tudhatod mikor küldenek máshova felügyelni. És elég fárasztó is tud lenni.
- Értem...
- Miért kérdezed ? Őr szeretnél lenni ?
- Igen. Az szerettem volna lenni.
- Volna ? Miért most már nem akarsz ? - kérdezte meglepődve.
- De. Csak ha őr lennék nem edzhetném tovább a többieket és akkor megint Stefan lenne az edzőjük. És azt nem akarom.
- És miért akarsz Őr lenni ?
- Mert jobban hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy kint vagyok és egyedül. Meg nem is tudok nyugodtan aludni odabent, miközben bármikor bekövetkezhet valami nagyobb baj.
- Ez az első csoportod ? - tette fel a kérdést, amire nem nagyon számítottam.
- Igen....
- Amúgy... ezt elhagytad - nyújtotta oda nekem a fotót amin Tiregka szerepelt.
- A KÉPEM !! - kaptam ki a kezéből és vágtam zsebre amilyen gyorsan csak lehetett.
- Az te vagy ? - kérdezte.
- Nem.
- Akkor ki az ? Először azt hittem Rosa a fehér haja miatt.
- De az nem Rosa.
- Akkor ki ?
-..... - nem bírok válaszolni. A nővérem is ilyen volt. Folyamatosan faggatott.
-..... Oh.... Részvétem. - néztem fel. Láttam, hogy sajnált. Valószínűleg vette a lapot, hogy erről nincs kedvem beszélni, mert rosszul érint. Ha még élne Tiregka bemutattam volna Castielnek. Biztos jól kijöttek volna. Vagy talán még össze is jöhettek volna .....
- Hm..... talán kipróbálhatnád milyen is őrnek lenni. Na mit szólsz ? - szakította félbe gondolataim menetét.
- O-oké. - válaszoltam. - Mikor jöjjek ?
- Este. Jó neked ?
- Persze.
- Amúgy.... mi lett a maszkoddal ? Eladtad a piacon vagy mi ?
- Ha ha ha nagyon vicces itt valaki. Amúgy elajándékoztam.
- Annak a fószernek aki úgy néz ki mint te ?
- NEM - honnan tud ez Moonról ?
- Nem a fenét. De ahogy látom nem fogsz róla úgy sem beszélni.
- Fején találtad a szöget.
- Na én megyek. Akkor este.
- Rendicsek. Na csá !
Visszabotorkáltam a házba ahol amint beléptem már rántottak is be szobámba. Alexa volt a tettes.
- MÉGIS HOL VOLTÁL ?!?! HOVA LETT A MASZKOD ?!?! - zendítette rám a kérdéseit.
- Neked is szia.
Alexa vett egy nagy levegőt és megölelt.
- Örülök, hogy nem esett bajod.
- Alexa...
- Tessék ?
- Van egy fölös álarcod vagy maszkod ?
- Van. - mosolygott rám.
- Megkaphatom ?
- Csak akkor ha...
- Ha ?
- Ha elmondod ki volt az a férfi aki úgy nézett ki mint te !
- Milyen férfi ? Senki más nem öltözködik úgy mint én. Ha öltözne is, nem tudnám ki az.
- Én meg 3 gyerekes anya vagyok. Na mondjad. - vette elő az álarcát. - Na ? Ki vele ! Ki az ?
- Nem ismerem !
- Walker !
- Na jó.... - itt sóhajtottam egy nagyot. Vettem egy nagy lélegzetet és el kezdtem mondani.
- Végre akkor mondjad ...
- Ő Moon. Egy férfi mint ahogy azt már mondtad és ő... Nem is tudom minek nevezzem. De mondhatnám az őr angyalomnak.
- ÓÓÓ. Honnan ismeritek egymást ?
- Valahonnan és régről . Hosszú lenne elmondanom. Nekem meg most nincs annyi időm.
- Naaa
- Köszi az álarcot - téptem ki a kezei közül.
- HÉ !
Előkaptam egy kis fekete átlátszó anyag darabot. Ragasztottam mind a két nyílására belőle.
Befordultam a sarokba. Levettem a szemcsit és óvatosan letettem. Magamra helyeztem az álarcot és a szalagját a sapka alá rejtettem. Sokkal jobb. Mikor végeztem meg akartam fordulni amikor Alexa megrúgta a lábamat.
- AZ AZ ÉN ÁLARCOM !!
Én csak a földre rogytam. Leguggolt mellém.
- Jól vagy ?
- Aha.
- Nem úgy tűnik. Kihúzta alólam a lábamat. Levette a csizmámat és észrevette a kötéseket, amik átvéreztek. Na bakker.
- Téged ... meglőttek !!!!
- Tudom és ?
- ÉS ? MIKOR AKARTÁL ERRŐL SZÓLNI ?!?!!
- .... Soha ? - ekkor csapott fejbe.
- Most elmegyünk a doki bához.
- Na meg a tudod mikor !
- Igen . Most !
- MEGY A HALÁL ODA !!!
De hiába ellenkeztem elvitt. Kaptam szurit meg újrakötötte a sebeimet.
- Walker pihentetned kellene a lábadat. Elég mélyre hatoltak a golyók. És nem is vették ki ! Alexa menj ki kérlek ! - parancsolta meg neki.
- De...
- MOST ! - többet nem is kellet mondania az orvosnak. Kiviharzott a lány.
- A golyókat azonnal ki kell vennünk.
Ezt meg is tette. Mit ne mondjak nem ez volt a legjobb élményem. De ezen is túl vagyunk. Azt mondta ne álljak lábra legalább egy hétig. De én megígértem valamit, és ahhoz tartom magam.
Elérkezett az este is. Kimentem a kapuhoz ahol már Castiel várt rám.
- Mi lesz a feladatom ?
- Gyere ! - fogta meg a karomat és húzott maga után. - Tudom, hogy megsérült a lábad. És azt is, hogy csak most távolították el belőled a golyókat. De azt is tudtam, hogy nem hagynál ki egy ilyen lehetőséget. Az lesz a feladatod, hogy állj itt és figyeld a dögöket. Ha úgy véled, hogy már veszélyesek a falhoz szúrd le őket. De légy óvatos. Most nem vagy a toppon.
- Oké. Világos.
- Majd jövök.
Nagyon boldog vagyok, hogy este ebben a finom hideg szellőben álldogálhatok. Mint régen. Én a kardom, a holtak és az éj. Hiányzott ez az érzés.

Hallom, hogy messzebb dörög az ég. És néhány villám díszítette a sötét felhőket. Vihar közeleg. Nincs is ennél jobb. IMÁDOM !!! Én be nem megyek most már fix. Viszont a gyönyörködésemből egy halott ébresztett fel . Majdnem felmászott. De fejbe szúrtam.
- Bocsi. De neked már nincs itt hely. - Ekkor meghallottam Castiel hangját.
- WALKER VIGYÁZZ !!
- Mi ? - és ebben a minutumban előttem pár méterrel becsapott egy villám. Mozdulni sem bírtam. Lehet, hogy az antibiotikum hatása amit adott az a doki. Nagyon gyengének és fáradtnak éreztem magam. Összerogytam a szemeim meg lecsukódtak.
- Walker ! - hallottam homályosan.


- Utána ! Elkapni !! - hallottam, hogy kiabálják utánam meg a testvérem után.
- Igyekezz húgi !!
- Tiregka ! - fordult felém, mire én mutattam, hogy mellettünk rohannak Hektor emberei.
- Álljatok meg.
- Csak szeretnéd ! - húzott be neki a testvérem. Gyorsan elbújtunk.
- Most mi lesz Tiri ! El fognak minket kapni ! - nyomta a kezembe anyu fegyverét, amit ő is használt.
- Nem. Nem fognak !
- De... ezt miért adod ide ? - kérdeztem értetlenül.
- Vidd a kardot és bánj vele jól.
- MI ?! NEM ! NÉLKÜLED SOHA !!!
- Amanda ! - néztem a szemébe. - Ígérd meg nekem, hogy az utolsó csepp véredig küzdeni fogsz az igazadért és másokért. 
- ... Rendben..
- Szeretlek Amanda ! - ölelt meg. - Légy erős és soha ne add fel !
- Rendben ! De te se add fel !
- ... Oké ! .... Majd találkozunk.- csordultak le a könnyei.
Elrohantam az erdőbe, ahogy azt kérte tőlem a nővérem. Egy pillanatra visszafordultam és láttam ahogy feladja magát.

- Én .... Tiregka Parker .... feladom magamat !
Itt elszakadt a cérna. Utat engedtem a könnyeimnek. Láttam, hogy lefogják és megszúrják egy késsel az oldalát. Nem bírtam tovább nézni, ahogy bántják. De megígértem, hogy elmenekülök. Elrohantam.... A gondolataim.... csakis az imént történtek körül forogtak. Csak rohantam és rohantam a vaksötétségbe. Nem néztem vissza többet.

9. rész

Megindultam Piroska felé. Most megbánja. Már lendítettem a kardommal, hogy lecsapjam a fejét amikor megláttam valamit a kapunál .... vagy inkább valakit. Ez a személy 180 cm magas és rejtélyes. Ugyanolyan ruhája volt mint nekem csak neki sötétkékben pompázott, míg nekem zöldben. Mosolygós maszkjával rám tekintett amitől úgy éreztem, hogy mozdulni sem bírok. Rá néztem Castielre utána meg a többiekre és nem láttam mást csak riadalmat. Ez nem én vagyok..... Egyáltalán ki vagyok ? És hogy merészelek egy másik embernek rontani, ha az nem fertőződött meg ? Leeresztettem a fegyveremet amit meglepődöttség követett. Éreztem magamon annak a férfinak a tekintetét, akinek az életemet köszönhetem. Sarkon fordultam és elsétáltam. Hallottam a hátam mögött, hogy sugdolóztak. Egyenesen a fal felé tartottam.
- Ott nem tudsz kimenni ! - ordították utánam.
De én csak mentem és mentem majd nagy lendülettel felugrottam a falra és visszafordultam. Ekkor vettem észre, hogy Ő már nem volt ott. Tudtam. Sarkon fordultam és farkas szemet néztem egy csoport halottal. Odébb sétáltam pár méterrel és ott leugrottam és elrohantam. Meg sem álltam a városig. Akinek eddig nem esett volna le nem a városban van a táborunk. Egy kis idő után mikor már kezdtem fáradni megálltam. Őszintén azt sem tudom már, hogy hol vagyok. Nem nagyon figyeltem meg eddig, hogy merre jártam már és merre nem. Mielőtt találkoztam volna Rosaval ezt a várost kerültem. Hogy miért is ? Mert pont ebben a városban tanyáznak azok az emberek akik a szüleim haláláról tehetnek. Így hát próbáltam feltűnés mentesen közlekedni. Rengeteg boltot találtam erre. Volt ami érdekelt is, de először úgy gondoltam inkább szétnézek. Egy pillanatra megálltam a sarkon és felnéztem a falakra ahol egy kék holdsarló volt felfestve ami át volt húzva. Minden falon csak ezt láttam. De ekkor hallottam meg annak ez embernek a hangját akit gyűlölök. Kinéztem a falak mögül és éppen egy nőt faggat. A hölgy már alapból rossz állapotban volt. Nagyon fáradt volt és gyenge.
- MI AZ, HOGY SZEM ELŐL TÉVESZTETTED !! - üvöltött rá a csak félig eszméleténél lévő nőre. Ez vak. Semmit sem fog tudni kihúzni belőle. Tovább is hallgattam volna őket, ha egy kóborló nem hörgött volna közbe. Kománk viszont gyorsabb volt mint én és lelőtte. Észre is vett.
- HÉ ! MEGÁLLNI !
Azonnal elrohantam a legközelebb ruha üzlethez. Sajnos le kellet vennem a ruhámat és egy babára ráhúzni amit elrejtettem. Felmenni az emeletre már nem volt időm, így elbújtam egy szekrénybe. Síri csöndben hallgattam ahogy közeledik felém. A szívem a torkomban dobogott. Nem tudtam, hogy mit tegyek.
- Tudom hogy itt vagy szépségem. - de.... ez nem is .. Hektor volt hanem Zack. Ő Hektor drágalátos öccse. Hasonlóan vélekedik rólam mint a testvére. DE NEM ÉRTEM MIT TETTEM !!!
- Hol is lehetsz ? Nézzük csak . Esetleg a szellőzőben ? - kezdett el lövöldözni. Miután ott végzett folytatta mondandóját - Vagy esetleg a ruhák között ? - szaggatta szét golyó záporával a jobbnál jobb felsőket és nadrágokat. - Vagy talán a szekrényekben ? - Csak ezt ne ! Próbáltam minél jobban összekuporodni. Az összes ruhát magam elé raktam amit találtam. A kardomat is oda helyeztem és reménykedtem abban, hogy lesz olyan balfék és mellé lő vagy éppen megzavarják mert különben végem. Hallottam ahogy meghúzza a ravaszt és elkezdi sorozni a szekrényeket. Éreztem ahogy belefúródik a vádlimba egy golyó és még egy a combomba. De mielőtt eljutott volna a csípőmig hirtelen megállt. Volt egy kisebb rés amin kinéztem. Láttam a srác tekintetét ami ijedt képet vágott.
- Hogy merészeled bántani őt ? - kérdezte egy ismerős hang. Viszont a következő cselekményre még én sem számítottam. A srác lőni készült amikor a feje leesett és a földön landolt, testével együtt.
Azt a de gyors. Csak egy valaki lehet az. De ő mit keresne itt ? És honnan tudná, hogy itt bujkálok egy a megkülönbözhetetlen ruhaüzletben és ott egy szekrényben,. Amíg ezen gondolkodtam hirtelen valami eltakarta a lyukat amin eddig kibámultam. Felnéztem és egy gesztenye barna színű szem pislantott rám. Ijedtemben hátrahőköltem. Ebben a minutumban kirántotta a szekrény ajtaját és kihúzott engem.
- Jól vagy ? - kérdezte aggódva.
- Persze . - hazudtam neki.
- Tessék a ruhád. - adta oda nekem.
- Köszön.....öm. - néztem fel a megmentőmre. És tényleg ő volt az. De ....
- Hol van a maszkod ? - faggattam ki.
- Eltört.
- Ugye tudod, hogy nem vagyok hülye ? Mi lett vele ?
- Elvesztettem.... sajnos az ő területükön van és őrizet alatt tartják mivel tudják, hogy érte megyek. Így nem tehettem mást mint fogtam egy kendőt, egy sapkát, egy napszemüveget és felvettem.
- De a szemed ...
- Mi ? - kérdezte értetlenül. Elkezdte a szeme környékén tapogatni az arcát és rájött, hogy az szabadon van. - A szemüvegem ! Hol van ? - nézett szét. Amint megtalálta felvette és felém fordult. Ez idő alatt én felkaptam a ruhámat és lépni akartam felé amikor iszonyatos fájdalom hasított a lábamba. Próbáltam úgy tenni mintha mi sem történt volna de kiszúrta az ügyetlenkedésemet.
- Megsérültél. - mondta csalódottan. - Ez az én hibám. Ha hamarabb ideérek akkor ezt meg sem történt volna.
- Ugyan már. Ez nekem meg sem kottyan.
- Gyere ! - karolta át a derekamat. Meg sem próbáltam ellenkezni, hisz láttam, hogy mennyire szégyenli magát a történtekért. De nem kellene. Beültünk a kocsijába és elhajtottunk. Egy bő 2 óra múlva meg is álltunk. Amikor felnéztem, hogy hol is vagyunk .... Nagyon boldog voltam.
- Ez az a lakás ! - kurjantottam el magam.
- Ssss - helyezte az ujját a számra. Kitessékelt a járműből és felmentünk. Ellátta a sebeimet. Miután ez is megvolt egymásra néztünk néma csendben.
- Köszönöm.
- Mi ? - lepődött meg.
- Hogy megmentetted az életemet.
- Ugyan már . Inkább én köszönöm.
- Miért ?
- Mert ilyenkor érzem azt, hogy még számít az, hogy élek.
Erre már nem tudtam mit mondani.
- Na nekem mennem kell. Szia Walker ! Örülök, hogy láttalak ! - Már indulni készült amikor elkaptam a kezét, mire ő visszafordult.
- Tessék . - vettem le a maszkom. - Neked adom. Maszk nélkül nem vagy az igazi.
- Nem fogadhatom el. Hisz akkor neked nem lenne maszkod.
- Ki mondta hogy nincs ? - itt egy kicsit meglepődött, de láttam rajta még így is, hogy álcázva van az arca, ahogy elmosolyodik.
- Akkor köszönöm. - fogadta el tőlem. Megfordult és gyorsan magára húzta a maszkot. - Sok szerencsét Amanda ! - és ezzel kiugrott az ablakon. Az estémet ott töltöttem abban a panelban. Könnyebben tudtam elaludni mert éreztem, hogy itt biztonságban vagyok. Reggel amint fel bírtam kelni és rá tudtam venni magamat arra, hogy elinduljak vissza, éreztem magamon az óvó tekinteteket ami az elmúlt két évben is végig kísértek. Miért vigyázol rám ennyire ? Moon .

8. rész

Ez a nő felém tartott azzal karddal. Walker csak hogy tudd... én hamarabb megöllek. Már éppen lendítette azt a vas darabot amikor hirtelen megállt. Most meg mi ütött belé ? Van valami rajtam ? Vagy esetleg mögöttem ? Nem tudtam kivenni a feje állásából, hogy merre tekint, hisz eltakarta egy maszk az arcát. A következő pillanatban leeresztette a katanáját, sarkon fordult és elsétált. De nem arra van a kapu.
- Ott nem tudsz kimenni ! - kiabáltam utána, de meg sem hallotta. Én próbáltam szólni neki, de ha ennyire süket és ostoba akkor így járt.
- Castiel jól vagy !? Nem sérültél meg ?! - rohamoztak le a lányok. - Ezt meg fogja bánni Walker !! Hogy képzeli ezt !? - folytatták.
- Hé nyugalom már nem haltam meg mint látjátok. Biztos berezelt tőlem.
- Vagy csak látta előre mi lesz a következmény ha megöl téged. - állt oda mellém az egyik barátom Rayn aki néha egy gyökér tud lenni az emberekkel. Sokan körbe álltak engem, de még így is láttam, hogy páran odébb ácsorognak és beszélgetnek. Nem úgy tűnnek mint akiket különösen érdekelte volna az imént történtek. Ez a pár ember Rosa, Alexa, Viola, Kim, és Victoria volt. Az arcukról azt lehetett leolvasni, hogy ők értik is Walker hirtelen leállását. Oda akartam menni megkérdezni, hogy mi volt ez, de nem szabadultam a többiektől. Végül elmentek és folytatták a beszélgetést maguk között a házukban.

******

Mindenki meglepődött az előbb történteken, de mi még jobban mert, öten olyat láttunk amiről mások valószínűleg soha nem fognak tudni. Walker legszívesebben megölte volna Castot, de mégsem tette, mert ott volt az a férfi a kapuban az árnyak között aki kiköpött mása volt Walkernek. 

- De mégis ki ez ? - kérdeztem a többiektől.
- Honnan tudjuk Rosa ?! Soha nem mesél magáról !
- Lehet, hogy a testvére.
- Ugyan már szerintem az eltitkolt szerelme. Biztos félt, hogy elcsábítja valamelyikünk tőle és azt nem bírta volna. - pirult el Vic.
 - Ez ... butaság. Ha Ő a szerelme akkor nem lennének így külön.
 - AKKOR EXEK !!! - ugrott fel Kim.
 - Ugyan már ! Akkor meg sem jelent volna itt az a fószer.
 - Hm... Ez érdekes. - fordultunk mind Viola felé.
 - Mit mondasz ? - kérdeztük mind egyszerre.
 - Nekem úgy tűnt mintha félne tőle.
- .........
Egy perc néma csend után :
 - FÉLNE !?!? - Ő NEM ILYEN ! TE NORMÁLIS VAGY !? GONDOLKOZZ !!! - ordítottuk le társunk fejét.
- Nem fejeztem be. - mondta halál nyugodtan a lila hajú barátnőnk. Mindig is ilyen volt. Csendes, de rendkívül okos.
 - Bocs. - mondtam .
 - Ne harizz. - kért elnézést Alexa.
- Na szóval ..... én sem úgy értettem, hogy úgy félne tőle mint a haláltól....
- Ha egyáltalán fél attól ... - dünnyögte Victoria .
- Hanem mintha ... az az ember lenne a főnöke .
- A FŐNÖKE ?! WALKER SENKIRE SEM HALLGAT !
- De Ő rá igen . Arra az emberre hallgat. Már csak azt kellene tudni, hogy Ő kicsoda a mi edzőnknek.
- Amit mondtál Viola nem volt rossz. Csak nem a főnöke hanem a mestere . - fordultunk az ajtó felé.
- SANDRA !
- Ezt mégis honnan veszed ?
- Egy ilyen embernek nem lehet más csak mestere. Minden este miután végzett veletek elszokott menni edzeni.
- De hova, hisz nem szoktuk őt kint látni a főtéren.
- Mert egy kis eldugott helyen szokott edzeni.
- ... A TILTOTT ÖVEZET !! - jöttünk rá mind.
- De.... hogyan ? Hisz ott fokozott őrizet van.
- Tudom. De valahogy mindig kicselezi őket....
- Igazából lefizeti őket. - javította ki az imént érkezett Castiel.
- Mégis mivel ?!
- Bármit kérhetnek tőle ilyenkor. "Egy kis magányért bármit." - utánozta Walkert.
- De .... miért akarna egyedül lenni amikor alapból az volt amióta bekövetkezett a katasztrófa.
- Mert ehhez van hozzászokva.
- De nekem azt mondta, hogy örül annak, hogy még lát élő embert .
- Az lehet. De az nem jelenti azt, hogy szeret társaságban lenni.
Rengeteget beszéltünk még erről a nap folyamán. Este is ezen gondolkodtam. Már vártam, hogy mikor ér vissza a társam, de nem jött. Aggódtam érte. Így egész éjjel nem tudtam aludni. A gondolataim összevissza cikáztak. Reggel, mikor kimentem a teraszra a nap sugaraiban megmártózva észrevettem valakit aki a kapu felé tartott. EZ WALKER ! De .... a maszkja helyett egy sapka, egy napszemüveg és egy kendő takarta el az arcát. Vajon mi történhetett vele ?